Premier plán: Megrongálódott református templom a hajdú-bihari Sápon július 8-án

A szél kitépte az 1892-ben épült torony sisakját, a ledőlő torony beszakította a templom tetejét.

Apa és lánya sokkot kaptak, de megmenekültek.
A görög sajtó számolt be arról, hogy két turistát, egy apát és lányát elsodorta az áramlat Epanominál, írja a Telex. Hozzáteszik: a közösségi médiában keringő
videókból hallható, hogy a turisták magyarok:
Mint kiderült, a magyarokat két vitorlás sportoló vette észre először, láthatóan sokkban voltak a víz közepén.
Az apa és lánya ezután meg tudott kapaszkodni a sportoló deszkájában addig, amíg nem érkeztek meg a hatóságok
segíteni, tudjuk meg.
A görög sajtó szerint a turistákat az erős szél sodorta be a vízbe a partról.
Nyitókép: TikTok